Az elmúlt héten megtartottuk az előadás-sorozat második felét, melynek nagy sikere volt. A mentorok csapata kiegészült Lajossal, aki szerdán és csütörtökön tartott egy-egy rövid előadást. A hét folyamán a témák nem változtak, önéletrajzírással, és az állásinterjúk csavarjaival foglalkoztunk, de egyre inkább bevontuk a hallgatóságot is. Szituációs játékok, önéletrajzírás, e-mailcím létrehozása. De ahelyett, hogy ismételném önmagam, meg szeretnék osztani egy rövid történetet. Szerdán István, a hallgatóságunk egyik legelszántabb tagja az előadás végén felállt és megköszönte a munkánkat. Megköszönte az egyetemisták és a mentorok munkáját és megosztotta velünk, hogy sajnos (!) nem tud itt lenni az utolsó előadáson, mert közben talált egy kis munkát. De mindenképpen el szerette volna mondani, hogy mennyire hasznos volt neki a kurzus. Ekkor úgy érzi az ember, hogy nem tette hiába, amit tett, és menni kell és tovább csinálni mindazt, amit megálmodtunk.
Elérkezett a csütörtök, az utolsó előadásunk napja. Kicsit szomorúan de egyben felszabadultan mentem az Álláskereső Irodába, hogy pontot tegyünk a sorozat végére. Megindító volt, hogy egy-két embernek ilyen sokat jelentett a program. Köszönöm mindenkinek, hogy eddig eljutottunk. A szavazóknak, akik hittek bennünk, a Nescafénak, aki támogatott minket, az önkénteseknek, akik megvalósították álmunkat, a mentoroknak, akik mindent beleadtak, a Mathias Corvinus Collegiumnak, akik mindenben segítségünkre voltak és a BMSZKI Dózsa György úti Álláskereső Iroda munkatársainak, különösen Nagy Istvánnak, akik szeretettel vártak minket és biztosították számunkra az előadások helyszínét.
KÖSZÖNJÜK.
To be continued…
