Elsős egyetemistaként ültem a Corvinus büféjében, egy lyukas óra alatt, és kerestem valami olvasnivalót a melegszendvics mellé (holtidő-kihasznáció). Persze, hogy, hogy nem, épp a 3H szórólapja volt az asztalon, amit elolvasva elgondolkodtam, hogy nem lenne-e ott a helyem. Azután, mivel nem találtam megfelelő potenciális munkakört, végülis nem írtam fel az email címet.
Hazafelé, a HÉV-megallóban egy hajléktalan néni jött oda hozzám, hogy segítenék egy pár forint apróval. Megkérdeztem, hogy mire kéri (default), amire persze azt mondta, hogy ételre. Ilyenkor mérlegelni szoktam a külső megjelenés alapján, hogy vajon mennyire valószínű, hogy úgyis elissza, de mivel a körülményekhez képest ápoltnak tűnt a néni, ezért elmentünk a közeli pékségbe, ahol vettem neki egy pogácsát. Közben megkérdeztem tőle, hogy hogyan él meg az utcán, miért nem tud dolgozni, milyen a segélyezési rendszer, stb. Ekkor elmondta, hogy egyetlen egyszer, hétpróba után kapnak 2 azaz 2 ezer forint. Háromszor kérdeztem vissza, hogy mennyit. Utána elmondta, hogy azért veszik fel sehova, mert nincs bejelentett lakcíme, illetve állás hiányában nem tud venni egy minimálisan elegáns ruhát, nem tudja megcsináltatni a haját, stb.
Ezen a pontot jutott eszembe a Tehetségkutatós cetli, tanácsoltam neki, hogy menjen el, pörgessen egyszerre 6 ezüsttálcát a kezében (lévén vendéglátóiparban dolgozott anno), és a közönség soraiban lehet, hogy lesz valaki aki látja majd benne a potenciált, hogy így lenne esélye esetleg kitörni. Megköszönte, és elmondta, hogy mindenképpen utananéz, és elváltak útjaink. Persze hazaérkezve rögtön felkerestem a honlapot, és jelentkeztem valamilyen munkakörbe.
Sajnos kedden nem tudtam elmenni, csak a csütörtöki gálaesetre. Eléggé tartottam tőle, hogy egy nagyon jól összeszokott társaság fog dolgozni, akik már kedden is együtt dolgoztak, és ez az egész önkénteskedés talán csak egy formaság, egyáltalán nem számítanak senkire, úgyhogy ki fogok lógni. Ezzel szemben kellemesen csalódtam, hiszen a legtöbben pont, hogy most először jöttek el önkénteskedni, és nem is voltak tagjai az MCC-nek. A kezdeti szervezési nehézségek végülis nem okoztak katasztrófát, minden elkészült, és tudtunk addig legalább ismerkedni. Az igazi feladatomat (a kenyérkenegetés után), az ajtóbanállást rendkívül élveztem, jó volt egy addig ismeretlen emberrel haverkodva, poénkodva köszönteni az embereket.
Az este további folyása pedig olyan volt mintha egy szürreális álomba csöppentem volna. Rendkívül jó hangulat uralkodott, szerintem köszönhetően annak, hogy tényleg az jött el vendégként akit megérintett az ügy, rengeteg lelkes hajléktalan, akik megnyíltak a közönség előtt a különféle produkciókon keresztül. Magáról a konkrét teendőkről és kalandokról nem írnék, biztosan megteszik mások helyettem. Azt még azonban hozzátenném, hogy abszolút örülök, hogy elmentem, mert nagyon kedves, szimpatikus embereket ismertem meg, betekintést nyertem egy olyan társadalmi szegmens mindennapjaiba amit eddig csak felületesen láttam, illetve inspirálódtam további munkára, kutatásra. Arra meg nem is számítottam, hogy a rendezvény után lesz közös beszélgetés, ajándékok, miegymás. :)
Ez lett volna az én történetem, elnézést kérek, hogy a konkrét feladatokról nem sokat írtam, inkább egy impressziót szerettem volna adni, milyen is volt nekem egy teljesen új helyzetbe beilleszkedni, illetve mi vett rá, hogy egyáltalán megtegyem a 0. lépést.
HHHDávid
