Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért

A Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért kezdeményezés fő célja hajléktalan emberek helyzetének javítása. Az egyetemista fiatalokból álló tapasztalt önkéntes projektcsapat központi feladatának tűzte ki, hogy egy több szakaszból álló projekt megvalósításának keretében segítsen a fedélnélkülieken. Elérhetőségünk: 3h.projekt@gmail.com

Friss topikok

Taps és köszönet

2011.10.07. 22:28 HHHszerk

Itt az ideje, hogy a 3H projektcsapat köszönetet mondjon a gálaest közönségének, vendégeinek, akik olyan szeretetettel sugározták be a színháztermet, hogy világításra aligha maradt szükség.

Köszönet illeti a válogató zsűri tagjait, Dr.Kenyeres Zoltán, Buday Katalint, Szirtes Jánost, valamint a gálaesten zsűriző Szabó Győzőt, Köllő Miklóst és Benk Dénest.

Hálával tartozunk az este támogatóinak, Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Bercsényi Kisvendéglőnek, a TESCO-nak, a Rubiconnak és a Mathias Corvinus Collegium hallgatóinak, akiknek a díjazottak ajándékait köszönhetjük.

Külön köszönet illeti a sajtó képviselőit is, akik érdeklődéssel és odafigyeléssel fordultak a versenyzők felé. Gratulálunk az AHA-színpad fergeteges előadásához és az UNDERDOG zenekar kitartó muzsikálásához. Hatalmas köszönet Varga János Jamesnek, hogy elutazott hozzánk Pécsről és dalával remek hangulatot varázsolt a gálaestnek.

És végül, vastaps jár a versenyzőknek és az önkénteseknek, akik nélkül ez az este nem valósulhatott volna meg.

És most már beszéljenek helyettünk a képek...

HHH Orsi, Viki, Lorka, Sári

A bejegyzés trackback címe:

https://hajlektalanokert.blog.hu/api/trackback/id/tr113286560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása